Azok a gondolatok mind máig érvényesek
Mérföldkő volt 1990. január 22. Ózd sajtótörténetében. Ekkor jelentkezett első, hivatalos adásával az Ózdi Városi Televízió. Kenéz Attila, akkori tanácselnök-helyettes ajánlotta a nézők figyelmébe a helyi elektronikus médiumot.
– A városi televízió létrehozását a program 1985-ös indításakor a város politikai, társadalmi és gazdasági vezetése egyaránt jónak, szükségesnek ítélte – mondta az első televíziós adásban Kenéz Attila. – A városi televízió segítségével ugyanis gyökeresen javítható a lakosság informáltsága, erősíthető a városvezetés és a lakosság kapcsolata, növelhető a várospolitika nyitottsága, szélesíthető a közélet demokratizmusa. Mindez pedig kedvező feltételeket teremthet a társadalmi légkör formálásához, az érdekek egyeztetéséhez és feltárásához, a döntések demokratikus előkészítéséhez, a közéleti aktivitás fokozásához. Végső soron a várospolitikai célkitűzések eredményes megvalósításához. ...a városi televíziót elsődlegesen közszolgálati, szolgáltató jellegű tömegkommunikációs fórumként kívánják működtetni az alapítók. Olyan, napi pártharcoktól mentes, független intézményként, amely a közhasznú információk összegyűjtését, feldolgozását és széles körű terjesztését tekinti elsődleges feladatának.
Az évforduló kapcsán megkérdeztük Kenéz Attilát, hogyan emlékszik az ÓVTV indulására
– Azok a gondolatok, amelyekkel a rendszerváltás hajnalán elindítottuk a televíziót, időtállóak és mind máig érvényesek – fogalmazott az egykori tanácselnök-helyettes. – A Városháza, ezen belül a mi funkciónk az volt, hogy a jó ötleteket, a jó szándékot, az akaratot, az erőt, a dinamikát egy helyre gyűjtsük össze. Ezen az úton haladva induljunk el olyan programokkal, témákkal, amellyek a várost kilenlendítik az új, a jó irányba. A Városi Tanács a beruházás közel 15 millió forintos költségét egyedül nem lett volna képes előteremteni. A technikát a kohászat biztosította, a működés egyéb feltételeit maga a város. Nagyszerű, megszállott, elhivatott emberekkel sikerült a televízió alapításánál megismerkednem. Csodálatos volt, amit csináltak.
A kalózsugárzástól a napi adásokig
Huszonkét éve, 1988. június 16-án kapott Ózd Város Önkormányzatának elődje, a Városi Tanács elvi hozzájárulást a Minisztertanács hivatalától televízió stúdió kialakítására. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Frekvenciagazdálkodási Önálló Osztálya az alapítással és a műsor 39-es csatornájú, ózdi átjátszó adóval történő kisugárzásával egyetértett.

A történet azonban nem ekkor kezdődött. Két megszállott: Tóth Gyula és Bera Károly elhatározta, hogy televíziót csinálnak az ózdiaknak. Elképzelésük megvalósításába óriási energiát fektettek, hittel, akarattal, teljes szívvel dolgoztak. Eredetileg kábeltelevíziót szerettek volna, Juhász László hathatós segítségével el is készültek a kiviteli tervek. Ám ez akkor nagyon drágának bizonyult. A sugárzó televízió létrehozásában a két említett alapítón kívül meghatározó szerepe volt Fazekas Józsefnek, aki az első műszaki munkatársa lett az ÓVTV-nek, és Sztrakay Nándornak.
A munka gyümölcsét 1989. december 24-én láthatta először a nagyközönség: ekkor sugározta az ÓVTV az első kísérleti adását, amit az akkori főszerkesztő, Tóth Gyula kalózadásnak nevezett, mivel nem volt rá engedély. A következő év januárjától kísérleti adásokat adtak, majd az önkormányzat 1993. szeptember 27-én benyújtotta a frekvencia-pályázatot.
Az engedély meghatározott időre, 1994. május 15-től 2000. május 15-ig szólt. Aztán az Országos Rádió és Televízió Testületnél újra pályáztak, most már napi adásra. Szerkesztett műsort, napi 4 órában 2000. május 8-tól láthatnak az ózdiak, emellett képújságot is sugároznak.
Az ÓVTV 1997. január 1-jétől közhasznú társaságként működött, ez év január 1-jétől pedig Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft.-ként televízió műsort készít és sugároz, és kiadja az Ózdi Körképet is.
1993-ban költözött jelenlegi székházába a szerkesztőség,ahol stúdiót alakítottak ki, mikrohullámú berendezést vásároltak és indultak el az élő műsorok.
Bukovinszky Zsolt főszerkesztő 2009. október 1-jétől (azóta is) irányítja a céget. Érkezése után röviddel teljes mértékben megújult a televízió. Sokkal színesebb lett nemcsak képi világában, tartalmában is. Számos új, színvonalas műsor indult új, modern arculattal. Kiszámítható műsorrend, új arcok kerültek a képernyőre. A digitális átállást követően már HD-ben sugározzák műsoraikat, ma már az ózdi kábelszolgáltatók helyett a Magyar Telekom, a ONE és a PR-TELECOM csatornáin is megjelenik az adás, a földfelszíni sugárzás mellett. Megtalálható a TV a közösségi médiafelületeken is, a Facebookon és az ovtv.eu honlapon élőben is látható az adás.
2021. június 1-jétől az ÓMÉK Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. egyik ágazataként működik az Ózdi Városi Televízió. Ettől az időponttól már nemcsak a helyi médiát, hanem a teljes céget (Olvasó, Múzeum, Civil Ház, TV) irányítja az ügyvezető, főszerkesztő.
Az ÓVTV vezetői
Tóth Gyula
dr. Varga Tiborné
Gazsikné Kovacsics Erzsébet
Széplaki Lászlóné
Bartha Erzsébet
G. Tóth László
H. Szőke Marianna
Nagy-Havas László
Fazekas László
Tengely József
Bojtos Zoltán
Bereczné Simon Edit
Szerencsés János
Görömbölyi László
Jelenleg: Bukovinszky Zsolt
A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 2. § (1) bekezdése alapján előírt adatok közzététele:
Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft.
Általános Adatvédelmi Tájékoztató











