Műemlékek
Átszállították a törzsgyár területére azokat a gépszobrokat, amelyek a Gábor Áron Szakképző tagiskola udvarán álltak évtizedek óta.
Nyílt nap
Nyílt napot tartottak a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában. A bemutató jellegű tanórákon az intézmény első osztályos diákjai adtak számot tudásukról.
Adomány
Több mint százezer forinttal támogatta a kórház CT-beszerzését a Tábla Fejlesztéséért Alapítvány és a településrész önkormányzati képviselője.
Győzelem
Nagy küzdelemben legyőzte egyik legnagyobb riválisát az ÓAM-Ózdi KC serdülő csapata a bajnoki rájátszás aktuális fordulójában.
Babalátogató
Nettó 300 000 forintot kapott az a házaspár, akik egy februárban hozott önkormányzati rendelet értelmében elsőnként jogosultak a családalapítást elősegítő támogatásra.
Faültetés
Idén is folytatódik a faültetési akció, újabb facsemetékkel gazdagodik a város. A hét évvel ezelőtt indított, települészöldítő kezdeményezés célja, hogy szebb, élhetőbb környezetben élhessenek az ózdiak.











