Közösség
Erzsébet Táborban vesznek részt az Apáczai Csere János Általános Iskola diákjai. Az intézményben összesen nyolcvan tanuló vesz részt a programnak köszönhetően a nyári kikapcsolódásban.
Célegyenes
Hamarosan befejeződik az ivóvízhálózat korszerűsítésének első üteme. A svájci hozzájárulás segítségével megvalósuló munkálatok jelenleg is zajlanak.
Munkálatok
A Nemzetőr úti orvosi rendelő parkolóját aszfaltozták ma délelőtt a városüzemeltetés munkatársai. A területen még tavaly ősszel kezdődtek el a munkálatok, ám a végleges burkolással meg kellett várniuk a nyári időszakot.
Örömfoci
Futball-játékvezetők rúgták a bőrt a Városi Sportcsarnokban. A szurkolók által csak bíróknak nevezett sportemberek kollégájukat, Bárczi Józsefet ünnepelni jöttek Ózdra és a köszöntést kötötték össze egy kis mozgással.
Korszerűsítés
Megkezdődtek az intézményi felújítások a Startmunka Program keretein belül. A közfoglalkoztatottak több óvodában és általános iskolában, valamint a Városi Könyvtárban is dolgoznak.
Gombaünnep
13. alkalommal fogadta vendégeit a Kissikátori Falunap és Gombafesztivál. A település életében kiemelt ünnepnek számít a falusi vendéglátás értékeire és gasztronómiai hagyományaira építő rendezvény.
Futónapok
Egyre több résztvevője van a szabadidős programsorozatnak, a II. Ózdi Futónapoknak. Az idei esztendő második állomásán hatvanan gondolták úgy, hogy tesznek valamit egészségük megőrzéséért.
Táborozás
Ma vette kezdetét a sajópüspöki hittantábor. A bolyoki plébánia előtt gyülekeztek azok a gyerekek, akik részt vesznek az ötnapos kiránduláson.
Elismerések
Megjutalmazták az Almási Balogh Pál Kórház dolgozóit. Az elismeréseket a Semmelweis-napi ünnepség keretében vehették át a díjazottak.
Szolgálatban
Tizenegyedszer indult útjára a Diákok a biztonságért program. A két hónapig tartó akcióban a Városi Strandon fürdőzők értékeikre vigyáznak a vállalkozó kedvű középiskolások.
Aranygyűszű
„Ózdi Kelengye” címmel nyílt kiállítás a múzeumban. Az intézmény felső szintjén az ÓMI Aranygyűszű Díszítőművészeti Szakkör tagjai által készített alkotásokat tekinthetik meg az érdeklődők.
Olvasótábor
Huszonnyolcadik éve rendezi meg az Ózdi Városi Könyvtár „Tarkaforgó” elnevezésű olvasótáborát.