Fürdőzés
A fiatalok és az idősebbek körében is nagy népszerűségnek örvend a Városi Strandfürdő a nyári hónapokban. A fürdőzők és táborlakók véleményét egy bejárás során hallgatta meg ma Ózd város vezetése.
Városrehabilitáció
Már a napokban megkezdődik azoknak a városrehabilitációs feladatoknak az elvégzése, amelyre közel 20 millió forintot biztosít az Önkormányzat.
Szerződés
Egy újabb, állami tulajdonban lévő telephelyen indulhatnak meg szeptembertől városunkban a Miskolci Egyetem képzései.
Határozat
Bővített óvodai csoportlétszámmal indulhat a következő nevelési év, a városatyák a legutóbbi képviselő-testületi ülésen fogadták el az erről szóló javaslatot.
Megvarrva
Már készülnek a levendulás zsákok a Startprogram Iroda varrodájában. Ez a részleg három éve segíti az intézmény munkáját, ahol hét varrónő dolgozik a varrógépek mellett.
Megtévesztés
„Legyenek fenntartásaink a házalókkal.” Erre hívja fel a figyelmet a városi rendészet vezetője.
Örömcsokrok
Több ózdi virágbolt is csatlakozott a „Virággal, egy mosolyért” elnevezésű országos kezdeményezéshez. Ma a város számos pontján találkozhattak gazdára váró csokrokkal városunk lakói.
Munkacsarnok
Szabvány méretű pályát magába foglaló munkacsarnokot építene jövő tavasszal az Ózdi Kézilabda Club vezetése. A mintegy 200 millió forintos beruházás a Városi Stadion területén valósulna meg.
Tanyavilág
Tanya táborban ismerkedhetnek meg a fiatalok elődeink életével és népi hagyományaival. A tanyasi környezetben sok hasznos és praktikus ismeretet szerezhetnek a városi gyerekek.
Hőség
Már napok óta folyamatos a hőség és a városban nehéz túlélni a kánikulát. Városunk önkormányzata párakapuval és vízosztással igyekszik enyhíteni az időjárás okozta kellemetlenséget.
Vandalizmus
Köztéri alkotásokat rongáltak meg Farkaslyukban. Az emlékparkban több műalkotás esett áldozatul az ismeretlen elkövetők vandalizmusának.
Lezárták
Játékos összejövetelen értékelték a 2016/2017-es tanév diáksport eredményeit a város és térségünk testnevelői, valamint a viadalokon közreműködő versenybírók.
Tárlatvezetés
Ózd ismét csatlakozott a Múzeumok Éjszakája elnevezésű programsorozathoz. Az előző évben a délutáni órákban voltak elérhetőek a programok, ez most kiegészült a sötétedés utáni időszakkal.











