Imahét
Minden lelkipásztor a saját egyházáról beszél az istentiszteleti alkalmakon – ez a központi gondolata az idei ökumenikus imahétnek.
Sár
A padkára kényszerülnek hajtani az autósok az Uraj és Susa közötti útszakasz egyik rosszul belátható kanyarjában.
Gondoskodás
Téli etetéssel gondoskodnak a madarakról városunk több nevelési és oktatási intézményében.
Festmények
Hatodik alkalommal nyílt meg az Olvasó folyosótárlata a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó rendezvénysorozat keretein belül.
Kultúrprogram
Több száz diák hangolódott rá a Magyar Kultúra napjára a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban.
Kettősség
Telt házas érdeklődés kísérte Huszár Boglárka festmény- és fotókiállításának megnyitóját a Civil Házban.
Közösségépítés
Falusi hangulatú disznóvására várták a híveket az Ózdi Görögkatolikus Parókián. A több mint két mázsás állatot Hangonyból szállították a feldolgozás helyszínére.
Vereség
Vereséggel kezdte a tavaszi idényt a SalgÓzd Teke Klub. A mieink a Zalaegerszeggel csaptak össze a férfi Szuperliga 12. fordulójában.
Megoldották
Visszahelyezték az Árpád vezér úti szavazókört a korábbi helyszínre. Ez derült ki a tegnapi képviselő-testületi ülésen.











