Elismerés
Ötödik lett a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium a legsikeresebb egyházi középiskolák sorában.
Tekebajnokság
Megkezdődött a III. Varga József Amatőr Tekebajnokság. A rendezvénysorozat hosszú évek óta a baráti társaságok egyik kedvelt időtöltése.
Jelzőberendezés
Kicserélték az akkumulátorokat a jelzőrendszeres házi segítségnyújtáshoz szükséges készülékekben.
Látogatás
Az Újváros Téri Óvoda apróságai és városunk polgármestere látogatta meg ma délelőtt a Kézenfogva Gondozóház lakóit.
Remekművek
Ma ünnepeljük a magyar festészet napját. 2002 óta országos, sőt határon túlra nyúló, többnapos rendezvénnyé nőtte ki magát a jeles alkalomhoz kapcsolódó programsorozat.
Otthontalanok
Tizenegy kóbor kutyát fogtak be Somsályon az ebrendészek ma délelőtt. Az akcióban a Városi Rendészettel közösen Fidrus Péter alpolgármester, mint a terület képviselője is részt vett.
Megállás
Szaggatott vonalat festettek fel ma a Vasvár út 39-től 69-ig terjedő útszakaszon. A jelzés a kihelyezett várakozni tilos tábla megerősítéseként szolgál.
Boszi buli
„Tök jó boszi buli” – ez a címe a Katona József Úti Óvoda egyik legsikeresebb rendezvényének. A már hét éves múltra visszatekintő tökös délelőttöt ma is megtartották az intézményben.
Sikerek
Nagyszerűen szerepeltek a Fiedler Ottó Sport Egyesület úszói azon a nemzetközi versenyen, amit Chorzówban rendeztek meg. Tizennégy úszó képviselte városunkat Lengyelországban.
Mulatság
Harmadik alkalommal tartottak Szüreti Napot a hódoscsépányiak. Délelőtt lovaskocsikkal, traktorokkal vonult végig a vidám menet a településrész nagyobb utcáin.
Felajánlás
A Kenyér Világnapjáról emlékeztek meg az Újváros Téri Óvodában. Ennek alkalmából a kissikátori pékség ügyvezetője sütőipari termékekkel ajándékozta meg az intézmény kis lakóit.
Hagyomány
Sikeres súlyemelőink ültettek fákat hétvégén a Városi Stadionban, a kontinensbajnok Terebesi Adriánnal az élen.











