Búcsúzás
Elbúcsúztak a nyolcadikosok, városunkban összesen 342 diák fejezte be általános iskolai tanulmányait.
Évzáró
Szentmisével zárták a tanévet a II. János Pál Katolikus Általános Iskola diákjai. Az ünnepélyes ceremónián Mischinger Ferenc plébános prédikációval bocsátotta nyári szünetre a gyerekeket.
Néptánc
Ózdi siker született a Magyar Nemzeti Táncegyüttes által meghirdetett pályázaton. Buth Panna már elsős kora óta táncol, hetente ötször próbál és négy együttesben is kamatoztatja tehetségét.
Táncvizsga
Közel 120 perces gálaműsorral zárta le tizennyolcadik tanévét a Zoltán Erika nevével fémjelzett ózdi hip-hop tánciskola. Az idén tanult koreográfiákat egy nagy mixbe gyúrva állították színpadra a fiatalok.
Diákmunka
Július elsején indul az idei diákmunka-program. A tanulók elhelyezkedését öt önkormányzati fenntartású intézmény biztosítja. A tervek szerint több, mint 200 tanulót alkalmaznak majd különböző feladatkörökben.
Fejlesztés
Hárommillió forint értékű beruházás kezdődött el az elmúlt napokban a Városi Stadionban. Az Ózdi Sport- és Élményközpont Nonprofit Kft. vezetése a tekecsarnok hátánál található teniszfal felújítását végezteti el a nyári hónapokban.
Körültekintés
Térségünkben is elkezdődött a nyári gombaszezon. Érdemes óvatosnak lenni, ugyanis mérgező fajtával is találkozhatunk.
Kitekintő
Kelemér mutatkozott be értékeivel a Városi Könyvtárban. A „ Kitekintő - avagy ablak a térségre” elnevezésű rendezvénysorozat folyamán eddig 18 kistérségi település múltját és jelenét ismerhették meg az érdeklődők.
Toborzás
Munkaerő toborzást tartottak az ÓAM-Ózdi Acélművek Kft. munkatársai a Városház téren. A vállalat egy huszonnyolcmillió eurós beruházás keretében egy hengersort szeretne telepíteni a városba.
Gyermekétkeztetés
Nyáron sem maradnak meleg étel nélkül a hátrányos helyzetű, és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű ózdi gyerekek.
Vakáció
Ma volt az tanév utolsó napja az általános és középiskolákban. 182 tanítási nap után holnaptól hivatalosan is kitör a nyári vakáció.
Takarítás
Hároméves közösségfejlesztő program indul a bolyoki és a hódoscsépányi egyházközség, valamint a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium részvételével.
Szódavíz
Megkezdődött a próbagyártás a Petőfi Sándor úti Szikvíz üzemben. A Startprogram Iroda helyi sajátosságokra épülő programelemében egy olyan épületet hasznosítottak, ahol korábban is szikvízkészítés zajlott.