Vérszívók
Megjelentek a kullancsok. A kis vérszívók egyáltalán nem a veszélytelen rovarfajokhoz tartoznak. Az emberre nézve sem ártalmatlan, éppen ezért legyünk körültekintőek a játszótereken, a kertekben, de akkor is, ha kirándulni vagy túrázni indulunk.
Közfoglalkoztatás
Újabb tizennégy fő állt munkába az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat közfoglalkoztatási programja keretében.
Elhárítás
Naponta ötven köbméter víz folyt el. A Katona József úti Bölcsőde környékén találták meg a hibát a távhő szakemberei. Szakaszosan zárták el a hálózatot, amelynek eredményeként sikerült leszűkíteni egy kisebb területet.
Motorozás
Visszatérnek az utakra a kétkerekűek, ezzel együtt a balesetveszély is megnő. A motoros szezon kezdetén a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a közlekedés biztonsága közös felelősség.
Pollen
Hamarosan beköszönt az allergia szezon. Térségünkben még alacsony a pollen koncentráció, azonban az országban több helyen már extrém mértékű.
Riasztás
Több káresethez is riasztották a tűzoltókat hosszú hétvégén, de ezek főként kisebb kiterjedésű szárazfűtüzek voltak. A rendőrség munkatársai egy ittas sofőrt vontak ki a közúti forgalomból, mielőtt balesetet okozott volna.